Ne hidd

Ne hidd, hogy egy angyal megsirat,
Ha hamisnak adod önmagad.

Ne várd, hogy a Nap rád ragyog,
Ha csak tükörképe vagy másnak.

Ne küzdj olyanért,
Ki nem mutatja az igazi arcát.

Ne segíts annak,
Ki a háláért is köszönetet vár.

Ne láss a csillagokon túl,
Ha a holnapod sem biztos.

Ne bízz abban,
Ki az ördögnek is kezet nyújt.

Ne félj a sötétben,
Ha a fényben sem látsz.

Ne mondd, hogy vége
Amíg nem hervadt el minden virág.
     Tóth Bálint

-----------------------------------


Mese az égen

Szálló képek a tavon,
hulló csillag szemedbe
ragyog...
Elfelejtett örök életek,
minden percet egynek érez
a tovatűnő döbbenet.
Száz és ezer magány
köszönt az űrben,
mint távoli utazót,
csillagjáró lelkek fényei
világítják meg az eget.
Szerettünk életeket,
melyeken utaztunk,
és szerettünk halálokat
melyeken átjutottunk.
Szálló képek a tavon,
a csillag
örökké szemedbe ragyog...
     Szürke László

-----------------------------------


Borostás koldus

Megvető, lenéző pillantás
Szórja mértékkel tányéromba a létet
Előttem hever, cseng az apró
Szemlesütve, névtelen magányban
Állok, szépre festett arcok között

Szemem a tócsában csillan
Névtelen könyvem díszkötésben
Antik polcokon
Gyönyörű szavak...
szeretem

És félrelöknek az utcán
Lábamnál kutyám emléke hever
Melegen tartja
A lehulló könnyeket

-----------------------------------


Földúton  

Csak két földút,
Mely nehezen járható,
Az egyik közülük:
Egyenes, mint a nyíl,
A másik kanyargós;
Akár egy folyó,
Egymás mellett futnak,
És teljesen különböznek,
De ha egyszer összeérnek,
Mindkét út aszfaltos
És nagy forgalmú lesz,
Együtt majd irányt,
Célt és példát mutatnak,
A többi földútnak.
     Bon Scott

-----------------------------------


Emlékek

Szólítok valakit, aki segít
Belekiáltok a bús sötétségbe
De nem felel a csend
Nem lát, nem hall senki sem

Fájnak még a sebeim
Melyet barátok ejtettek
Fáj még az emlékezés
Igen, semmit sem felejtek

Nem akarok bosszút állni
Nem akarok megfelelni többé
Egyszer majd jobb lesz talán
Ha elmegyek örökké

De ez velem lesz már
Velem lesz míg élek
Szeretnék meggyógyulni
S hinni: többé nem félek

Ám a rémek nem hagynak nyugodni
Ott vannak mindenütt, hol járok
Az árnyak felém tornyosulnak
Ellepnek s bennük elmálok

-----------------------------------


Dante Aligééri: Volt egyszer egy szerelem

Elmentél tőlem kedvesem,
S én hagytam, menj csak el.
Hiába lett volna minden
Ki menni akar hagyni kell.

Mosolygott hozzá két szemem
De mögé már senki nem néz.
Játszani a közömbös embert
Most látom milyen nehéz.

Ha most valaki megkérdezné
tőlem, mit jelentesz nekem,
Büszkeségemben azt felelném
Semmit, csak egy elmúlt szerelem.

Elmegyünk egymás mellett
A két szemed rám nevet
Kacagva köszönök én is
De a hangom egy kicsit megremeg.

Mosolygok az utca sarkáig
De aztán ahogy befordulok
Fáradtan szememhez nyúlok
És egy könnycseppet szétmorzsolok.

-----------------------------------

 
Miért pont ő?

Mikor csendben rajongsz valakiért
Megkérdezed magadtól, hogy vajon miért?
Miért pont Ő az, aki neked kell,
Mert Te is tudod, hogy elérhetetlen.

Neked talán nem Őt szánta az ég,
De nem az a sorsod, hogy szenvedjél!
Talpra kell álni, más vígaszra várni,
Eljön majd, ki tiszta szívből fog szeretni.

Porold le magad, felejtsd el a múltat,
Légy erős és élj a mának.
Mindig megtalálod majd a helyes utat,
Mert valahol mindenkit várnak...

-----------------------------------


Kérdések

,,Remény, mit remélsz?
- Semmit, soha többé!
Miért?
- Valami megváltoztatott.
Élet, mi vagy?
- Csak gyötrelem vagyok.
Mit mondasz, szív?
- Szeretlek mindörökké.
Lélek, mit érzel?
– Így kell tönkremenni.
Hogy élsz?
– Nem várva semmi jót, szerencsét.
Mégis, mi éltet?
– Csak egy gondolat.
Mire gondolsz?
– Hogy várom a halált.
Jó lesz?
–Parancs kényszerít, hogy tegyem meg.
Miért kényszerít?
– Mert tudom, ki vagyok.
Ki vagy?
–Az, aki megadta magát.
Kinek?
– A fájó, örök szerelemnek"

-----------------------------------


A halál angyala

Üres és hideg minden
némaságba burkolózó táj
ő pici, s elveszett itt
ami másnak jó, neki fáj

apró, fekete a teste
sötét ruha öleli körül
túl nehéz a szárnya, nem bírja
de tudja, sorsa hagyta rá ezt örökül

a törékeny szívben, gyermek a lélek
mosolyt száján mégsem látni
az ártatlan lélek belül vacog
nincs más dolga mint várni

arra, hogy egy szem örökre lecsukódjon
valaki elvessze, amit el akart veszteni
ő sötét könnyeket sír, míg kíséri az úton
s végső dolga: elereszteni

a halál angyala ő
ez a neki szánt élet
ő tudja, miért is jó élni
ez számára a végítélet

-----------------------------------


Fájdalom!

A fájdalom még bennem él,
S szívem még mindig remél.
Hogy egyszer majd újra látlak,
S nem a kapuban várlak,


Te sose jössz, de én ott állok,
Olyan mint egy legyőzhetetlen átok.
Nem tudok elmenni,
Sose foglak végleg elengedni.


Mert örökre a szívembe zártalak,
Elengedni sosem akartalak.
Annyi minden van mi, bennem kavarog,
A világ sajnos már Nélküled forog.


Gyere vissza, csak erre kérlek,
A nagyvilágban Nélküled félek.
Hol vagy? Hallod a szavam?
A csendben nem mozdul ajkam…


A könnyek a szememből folynak,
S mind csak Hozzád szólnak.
Válasz már nem jön, nem létezik,
Csak az én lelkem emlékezik…

-----------------------------------

Fény és Sötétség       

Fény és Sötétség,
Egymásnak ellenség.
Míg az egyik szeret,
Addig a másik vesztedre eped.

Ha követed a fényt,
Akkor szemedre sosem száll éj.
Megbízható, mint a jó barát,
Ellened sosem vét a fény.

Ellenben az ellenség,
Sötét árnyak híve.
Megbízhatónak nem mondható,
Vigyázz, hogy el ne érjen mérge!

Te dönthetsz melyik szebb, s jobb,
De ne felejtsd!
Az egyik szeret,
A másik vesztedre eped.
                 Jurasevszki Olympia

-----------------------------------

 
 Kiért a harcomat vívom

Kiráz a hideg, testem megremeg
Fájdalom hasít belé, a szívem hevesen ver.
Egy újabb könnycseppet érzek, hasítja arcom,
Látom magam előtt az utolsó, édes alkonyt.

Óvatosan ráz belülről a sírás,
Szétszakít, érzem magamban, apró sírt ás,
A fájdalom, mely apró darabokra marcangolta lelkem,
S a remény, mely a darabokat illeszti össze csendesen.

De a remény halk sírása így is jól hallható,
Hogy éljek, ha boldogságra már ő sem kapható?
Hogy győzzem le a gyötrelmes háborút,
Ha a fájdalom győzött, s a remény pedig elárul?

Csak a szívemet érzem, hogy itt lüktet halkan,
Hogy minden dobbanással tovább űzi fájdalmam.
Minden egyes dobbanással ereimet árasztja el,
Belülről marcangol, miért így vesszek el?

De aztán a fájdalom távozik belőlem,
S mintha a távozással üres lenne lelkem.
Hiányzik valami, ami a háborút újra fellobbantja,
S a bennem dúló harcot a szerelem újra átitatja.

Te vagy az, kiért a harcomat vívom,
Te vagy az, ki miatt érdemes mindezt kibírnom.
Te vagy az, aki a harcomat mindig megnyeri,
S te vagy az, akiért a szívem képes tovább lüktetni.

 -----------------------------------

 
Ordítsd!

Ha valami fáj
és minden hideg,
ha sok az akadály
és elveszted a hited,
ordítsd az éjszakába,
hogy: Ez nem én vagyok!!
Valamit..., valamit akarok!

Ha nincs, aki segít,
és egyedül félsz már,
ha mindenki leírt,
és a szerelem fáj,
ordítsd az éjszakába,
hogy: Ez nem én vagyok!!
Szeretni..., szeretni akarok!

Ha az utolsó út
túl meredek neked,
ha belül már szúr,
de még túl éled,
ordítsd az éjszakába,
hogy: Ez nem én vagyok!!
Még élni..., élni akarok!

Minden más lenne,
ha itt lennél velem,
ha itt lennél
és megfognád a kezem,
ordítanánk az éjszakába,
hogy: Ezek mi vagyunk!!
Szeretünk, mert szeretni akarunk!

-----------------------------------


Távol jársz már tőlem,
magaddal vitted a lelkem.
Mindig törékeny volt, tönkretetted...
a fájdalmat a közepébe döfted.

 Azt hazudtad, sose tudnál bántani,
nem fogsz a szemembe hazudni.
Mégis, egy napon megtetted,
s a szerelem tükrét összetörted.

 Darabokban heve, szétszórtan,
s mellette a szívem holtan.
Össze akarod rakni, de felesleges,
azt üvöltöd, hogy lehetséges.

 Fáj, ahogy hozzá érsz a szilánkhoz,
vissza akarsz húzni a múlthoz.
Testem megremeg, leáll a lélegzetem,
Te hoztad el a végzetem.

-----------------------------------